Drossos Stúdió fekvése

A település csendesebb részén elhelyezkedő 3 szintes, 11 szobás, kedves család által üzemeltetett apartmanház. A homokos tengerparttól való távolsága kb. 100 m, a központtól kb. 300 m (tavernák, kávézók, üzletek, vendéglők).

Drossos Stúdió szolgáltatások

Mini market, ingyenes WIFI, parkolási lehetőség (az utcán) szolgálják a vendégek kényelmét. Felár ellenében széf, légkondicionálás helyben kérhető/igénybe vehető.

Drossos Stúdió elhelyezés

2 ágyas stúdió: Célszerűen berendezett egy légterű helyiség, felszerelt konyhasarok, hűtő, zuhany, balkon/terasz. A stúdiók a földszinten és az emeleten találhatók, az emeleten elhelyezkedő szobák tengerre néző kilátással rendelkeznek, a földszinti szobák pedig részben tengerre nézők. A földszinti szobákat egy lefelé vezető lépcsősoron keresztül lehet megközelíteni, ettöl függetlenül ezen szobatípusok úgyanúgy erkélyesek (az utca szintjével egy síkban helyezkedik el az erkély), illetve felszereltségében teljesen megegyezik az emeleti szobákéval. A 2 db korlátozott kilátású és pótágyazható stúdió pedig az első emeleten helyezkedik el, amelyből az egyik az utcafrontra, míg a másik szoba a szemközti épületre néz.

Drossos Stúdió ellátás

Önellátás
Nyaralás azonosító száma: 39801

Görögország, Zakynthos nyaralás, éves átlaghőmérséklet

78.6 %-os elégedettség 5 vélemény alapján! Hotel értékeléseket utasok írták, ezekért a véleményekért az iroda nem vállal felelősséget.
3.9
5 értékelés alapján
Ár-érték arány
4.0
Szálloda elhelyezkedése
4.0
Ellátás
4.0
Szoba elhelyezkedése
4.0
Szoba felszereltsége
3.8
Tisztaság
3.8
Szolgáltatások minősége
3.8
További értékelések
Értékelések

Szállodáról vélemények, értékelések

Red Sea Hotelek vélemények, értékelések
"Átlagos szállás, a környék nem a legszebb, de mi is inkább a sziget miatt érkeztünk és egy olcsó szállásra volt szükségünk, ahol aludhatunk. "
3.0
Írta: Tamas | Mikor járt itt? 2019.09.10 - 2019.09.17 | Értékelése: 60.0% | Részletes értékelés megtekintése
Red Sea Hotelek vélemények, értékelések
"Nekem a szállás nem igazán tetszett, de a sziget szépsége kárpótolt."
3.0
Írta: Bertane | Mikor járt itt? 2019.08.15 - 2019.08.22 | Értékelése: 60.0% | Részletes értékelés megtekintése
Red Sea Hotelek vélemények, értékelések
"A wifi egy kicsit gyenge, de egyébként minden rendben volt. Kellemesen éreztük magunkat, és bejártuk a közeli látnivalókat, ez a szállás egész jó kiindulópont."
4.7
Írta: Vera | Mikor járt itt? 2019.07.03 - 2019.07.10 | Értékelése: 93.3% | Részletes értékelés megtekintése
Red Sea Hotelek vélemények, értékelések
"Nem közvetlen tengerparti szállás, de nagyon közel van. A tulajdonos egy család, nagyon kedvesek voltak velünk. Laganas partja nagyon szép, a repülők nagyon érdekesek, ahogy egész közel vannak a földhöz már, ugyanis a reptér nem messze van. A szobánk a tengerre nézett, nagyon szép volt a kilátás."
4.0
Írta: Hajni | Mikor járt itt? 2019.06.14 - 2019.06.21 | Értékelése: 80.0% | Részletes értékelés megtekintése
Red Sea Hotelek vélemények, értékelések
"mindennel elegedettek vagyunk , azt kaptuk amit vartunk . "
5.0
Írta: jozsef | Mikor járt itt? 2019.06.08 - 2019.06.15 | Értékelése: 100.0% | Részletes értékelés megtekintése

Segítségre van szüksége?

Hívjon minket , hétfőtől péntekig 10-18 óra között

+ 36 1 785 84 92

Kérdése van? Hívjon most!