Utazzon Kairóba, fedezze fel a csodás piramisokat, majd üdüljön Sharm El-Sheikh üdülőhelyén!
Kairó utazás
Kairóban a városi közlekedés egy európai ember számára maga a legteljesebb káosz, jóformán semmilyen közlekedési szabályt nem tartanak be. Állandóan tülkölnek, kezükkel jelzik az irányváltást és a legváratlanabb manővereket végzik, ha éppen valahová be akarnak fordulni. A városból kijutni még egy őslakosnak is komoly problémát jelent. Éppen egy, a Nílust átszelő hídon araszoltunk, amikor rádöbbentünk: szembe megyünk a forgalommal. Ám a kocsisor egy idő után szinte kettévált előttünk, és mi minden baj nélkül, simán rágördülhettünk a Holtak Városa mellett vezető széles autósztrádára
Afrikában Kairó volt az első város, ahol metró épült. Az első, 44 kilométeres vonal 1987-ben nyílt meg. Ma három vonal működik, összesen 68 kilométeren. Naponta négy millióan utaznak rajta, ami az agglomerációval együtt 17 milliós egyiptomi fővárosban is jelentős tétel. A szerelvényen külön nőknek fenntartott vagonok is vannak, azoknak, akik tartanak férfi utastársaiktól. Aki nem, az utazhat a vegyes vagonokban is. A rendkívül tömött szerelvények meglehetősen ritkán járnak, de többségükön megbízhatóan működik a légkondicionáló. A legnyomasztóbb dolog a vagonok bejáratánál történik. Az ajtók kinyitása után az ezernyi utas egyszerre kezdi meg a ki- és beszállást, ami így sokkal tovább tart, mint ha várnának pár másodpercet a peronon állók, mielőtt a vagonba préselik magukat a kifelé igyekvőkkel együtt
Kairó piramisok
A nagy piramisok (Kheopsz, Khefren, Mukerinosz) közül csak a Kheopsz fáraó piramisába lehet bemenni. Ezt klausztrofóbiásoknak nem ajánljuk. Nagyon hosszú, szűk és levegőtlen a folyosó. Eljutva a közepébe igazából a semmit lehet látni. (Maga az idegenvezető is lebeszéli erről a turistákat.) Az érdekes érzet kedvéért amúgy tán nem érdemes kihagyni a dolgot. Ehhez ott van egy kisebb piramis, amelynek a belsejében történő mászkálás kevésbé fárasztó, komplikált. Persze ez utóbbiban is füllesztő lehet a meleg. (Van, aki még a kisebbik piramis esetén is félúton visszafordul, mert nem bírja a levegőtlen, szűk folyosót.)
A piramisok térségében az árusok persze nagyon rámenősek. Jobb kerülni a szemkontaktust, mert az felbátorítja őket. Legegyszerűbb őket határozottan elutasítani, vagy egyszerűen csak levegőnek nézni őket. Ha az árus számára teljesen nyilvánvaló, hogy portékája iránt nem érdeklődünk, akkor békén hagy minket. Sok helybéli próbál egy kis keresethez jutni azzal, hogy odaáll a turisták mellé lefényképezéshez, majd utólag közli, hogy kér némi juttatást (baksist) a szolgálataiért. Ne engedjük, hogy a fejünkbe nyomjanak kendőt, kalapot, ránk aggassanak bármit, mert azért pénzt fognak kérni. És sokat. Nem szabad átvennünk semmilyen ajándéktárgyat, amit - úgymond - ingyen odaadnak nekünk, mert ezzel be akarnak minket csapni, azaz fizetésre akarnak minket kötelezni.
Kairó Szfinx
Pár száz méterre van a piramisoktól. A szfinx gyönyörű, bár sokak meglepődnek, hogy kisebb, mint azt az ember gondolta volna. A szfinxnél különösen nagy az embertorlódás. Sorba kell állni, hogy a látogató bejuthasson a Szfinx belső kertjébe.
Sharm El-Sheikh utazás
Elutazás Egyptair menetrend szerinti repülőjárattal Kairón keresztül Sharm El Sheikh-re. A megérkezést követően minden kedves Vendégünk számára transzfert biztosítunk, majd a szobák elfoglalását követően megismerkedhetnek a helyi ételek sajátosan egzotikus ízvilágával. Érdemes megnézni, ha Sharm El-Sheikh -en nyaral:
Sharm El-Sheikh - Ras Mohamed Nemzeti park
Egész napos hajókirándulás Egyiptom leghíresebb nemzeti parkjába. A hajókázás élményét fokozza a napozás, a felszíni búvárkodás, a kristálytiszta víz és a gyönyörű környezet. A sekély vízben az élettől duzzadó korallok olyan mennyiségben kínálják a halak és a tengeri élőlények kavalkádját, mint sehol máshol a világon. Ezek a fenséges látnivalók rabul ejtenek minden odalátogatót. A program tartalmaz egy ebédeet is.
Sharm El-Sheikh - Szt. Katalin kolostor
Az egész napos kirándulás során megtekintésre kerül a Szt. Katalin kolostor, a Mózes kút, több híres ikon a 3-4. századból. Sharm El Sheik felé Dahabon keresztül vezet a visszaút, ahol az utasokat ebéddel várják.
Sharm El-Sheikh - Mózes-hegyi kirándulás
Indulás este 10.00 körül busszal Szt. Katalinba. Érkezés éjjel 1.00-kor, majd háromórás túra a Mózes-hegy tetejére, hogy a résztvevők megtekinthessék a felejthetetlen napfelkeltét.
Sharm El-Sheikh - Úszás delfinekkel
Különleges programot ajánlunk azon kedves vendégeinknek figyelmébe, akik életre szóló élményben szeretnének részesülni. Ússzon együtt a delfinekkel! A delfinnel való úszásról csak a programot biztosító cég készíthet fotókat!
Sharm El-Sheikh - Delfin show
Kicsiknek és nagyoknak egyaránt életre szóló élmény a delfin show. A kb. 50 perces műsor keretében megcsodálhatja ezeknek a különleges állatoknak a látványos bemutatóját.
Lépjen be a fiókjába
Miért érdemes regisztrálnia?
Mentse el kedvenc nyaralást!
Kezelje összes nyaralását és utazási dokumentumait egy helyen!
Értékeljen szállodákat!
Lépjen be a fiókjába
Az Ön e-mail címe már regisztrálva van a rendszerünkben! Kérjük jelentkezzen be a folytatáshoz!